Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nincs sok időm ezért ez a cikk nyúlfarknyi lesz a többihez képest.. lehet örülni :)
Éppen hogy túl vagyok az első közszereplésemen itt Göteborgban, ugyanis előadást kellett tartani Közlektervből, méghozzá össze kellett hasonlítani a tömegközlekedést és az autós közlekedést. Szerencsére nem egyedül voltam, 4-en vagyunk a csoportban, Romana és Jiri a két cseh, vmint Gonzalo és én. Ezt a házit meg prezentációt is last minute módon abszolváltuk, ami azt jelenti, hogy nem próbáltuk el egyszer sem. Csak felosztottuk szépen a diákat egymás között, hogy ki melyikről beszéljen. Kis híján röhögőgörcsöt kaptam a katedrán, amikor Romana elkezdett beszélni Gonzalo diáiról, aki értetlenkedve állt hogy most ő jönne... legalább oldódott a feszültség. Végtére is Gunnar-nak, a prof-nak nem volt vele baja.
Hozzá kell tenni, hogy a minél jobb illusztrálás végett szerda reggel bevállaltam, hogy mindent lefényképezek a megállókkal és járművekkel kapcsolatban... annyira belelkesedtem, hogy elkezdtem kattintgatni a buszon és villamoson belül, hogy mekkora a tömeg (alátámasztandó a feladatban alkalmazott zsúfoltsági tényezőt...). Hát kicsit fura érzés volt, mert olyan tekintettel néztek rám az utasok, hogy "Úristen, ez már túlzás, még az éppen nyugdíjba vonuló japán turisták se fényképezik le a busz belsejét... beteg ez, vagy mi?" szóval a kattintás után vissza is süllyedtem a helyemre.
Na de menjünk vissza múlt péntekre, amikor az előző bejegyzést írtam. Aznap este Frank elhívott egy Afterwork-re (tudjátok a relatíve olcsó svédasztalos zabálás) egy Gibraltar nevű helyre. Ezután Kaia is hívott egy Afterworkre a Haga Pub-ba. Ez utóbbit lemondtam, mert Frank előbb szólt és már megígértem neki hogy megyek (mint utóbb kiderült jobban is tettem). 16.30kor lett volna találka, de bele kellett kalkulálnunk, hogy Afterwork után meg kéne ejteni egy pre-drinkinget, aztán pedig megyünk partyzni. Elnézést, túl sok idegen szó egy mondatban. Szóval időközben meglátogatott Stephan és Holger, és egy Costa Rica-i kávé mellett megbeszéltük, hogy mi majd később megyünk, 17.30-as busszal, és 18.00 körül érünk a helyre.
Palika addig addig húzta az időt meg tetvészkedett, hogy végülis módosítani kellett az indulást 18.04-es buszra, és a Gibraltar hely helyett elnéztünk volna egy másik koli (Rotary) kocsmájába, ahol szintén tartanak Afterworkot és még olcsóbb. A gond az volt, hogy Stephan kanadai lakótársa (mint kiderült ő is jön velünk) még mindig kotlott a WC-n, így a 18.04-es buszból 18.36-os lett. Volna, ugyanis volt egy bökkenő: az Afterwork-ök általában 19h-ig tartanak... Ja! Közben Frank hívott, hogy sztornó az egész Gibraltar hely, mert nem találják hol van... :)
Végülis így jól jöttünk ki a dologból, mert közös megegyezéssel elkezdtünk spaghettit főzni, és mikor kész lett, ki gondolná, jól befaltuk. Aztán mivel senki sem tudott semmit a pre-drinking helyszínéről, nekiálltunk Stephan konyhájában. Sebastien előbányászott egy Bombardier nevű angol sört, nem ale, hanem ilyen köztes sör, esküszömre mondom, hogy százszor jobb volt mint az én dán Pilsner (igen!!!) söröm amit vettem, és alig birtam meginni. Ráadásul Sebastien elmagyarázta hogy a Bombardier francia cég, de angol sört forgalmaz. kirrr.
Közben előkerült Holger szokásos vodkája is (vagy 15 üveggel hozott Németországból), és Jiri is megjött egy üveg jófajta fehér borral. Ahogy telt az idő, természetesen úgy oldódott a hangulat, és közben sikerült megismerkedni egy iráni famíliával is. Ugyanis Stephan és Sebastien addig még sosem látták a 4. lakótársukat, ismétlem, addig. Akkor jött meg ugyanis egy Mahsa nevű lány egy kisebb kontingenssel, öccsével és két nagynénjével. Aranyos volt, kiderült hogy a nagynénik már régóta itt élnek és Mahsa pedig az egész MSc-jét itt fogja tanulni. Nekiálltak ott vacsorát csinálni az óbégató társaság mellett, szegény lány jobban elvágta az ujját mint én szoktam, de a sebtapasz nagyon jó gyógyszer. Aztán jól megették a főztjüket ők is.
Azt terveztük 10-fél11 körül indulunk az Olofshjöld koliba a buliba, de nem így történt. Marc írt hogy menjünk át a hollandokhoz még előtte. Így is tettünk, és hát kisebb meglepetésünkre úgy viselkedtek az asztalnál mint a majmok. Makogtak meg huhogtak, csapkodták az asztalt, a térdüket..., visítoztak meg, szóval úgy festett hogy különféle állatokat imitálnak. Nem hittem a szememnek. Ott volt Frank, Marc, egy lengyel csaj, Anna és a hollandok Lore, Paul, Ilse, és Tim Wu (echte holland). Stephan érezte magát a legjobban, ezért ő nem volt rest közéjük ülni és gyorsan fel is tudta venni a viselkedésformát. Nem sokkal később kiderült, hogy ez egy ivós játék, és a végén keletkező pohár trutyit a vesztesnek kell meginnia. A következő körbe mi is beszálltunk (Holger, Sebastien és én), meg kell mondjam nagyon élveztem!!! Kártyával kell játszani és iszonyat jó ivós játék... megjegyeztem az egészet, úgyhogy reszkessetek, mert ha egyszer hazaérek ez elől nincs menekvés!!!!!!!!!!! (Bolygó hollandinak hívom mert holland, bolygunk, és ráadásul úszunk a piában mint a hajó.) Természetesen a játékot Stephan vesztette el, mindenki le volt döbbenve hogy simán lehúzta a trutyit... megszagoltam utólag... kb olyan szaga volt mint a mosógatószernek...
Ezek után nagy nehezen sikerült elindulni a buliba. De mivel a hollan lányok annyit tollászkodtak, két részre szakadtunk: természetesen mindenki elment aki tudta az utat az Olofshjöldbe.. szóval Lore, Ilse, Holger, Tim és én kb. kétszerannyi idő alatt értünk oda, de legalább odaértünk. (Persze Holger némi külön nehézségbe ütközött mert úgy eltaknyált a jégen a 'be careful' figyelmeztetés után, hogy ihajj. Én meg alig birtam abbahagyni a röhögést ugye.) A bulihely zsúfolásig meg volt telve, kb. 20 percbe tellett eljutni a bejárattól a pulthoz (1 perc alatt 1 méter). A kabátot letenni pedig nem is mondom...ráadásul megpróbáltak átverni is, úgy próbáltak cigit tarhálni tőlem, hogy odajött a csaj hogy "nem emlékszel? múltkor találkoztunk meg táncoltunk itt sokat... hgoyhogy nem emlékszel?!!! még ilyet... ezért hagy kérjek egy cigit"...Mondtam neki hogy majdnem elhittem hogy már találkoztunk, de akkor is adtam volna cigit, ha egyszerűen csak kér.De legalább most télleg beszéltünk meg ugráltunk kicsit. Vicces volt mert hétfőn vagy kedden újra találkoztunk a Student Union épületében, és alig akart felismerni :DDD Szóval summa summarum ellődörögtünk meg jól éreztük magunkat ahhoz képest hogy mennyien voltak... ja és Susann mondta, hogy vasárnap majd süt sütit....
A másnap a regenerálódás jegyében telt, egészen estig, amikor is Barca meccs volt, csak én meg elfelejtettem hogy megigértem Susannak hogy felmegyek hozzá tacót zabálni. Úgy oldottam meg a problémát hogy odaszóltam hogy kések, és így legalább az első félidőt megnéztem a meccsből. Aztán fölmentem, Eva (az izlandi lány) épp akkor távozott, így pont volt üres székem is... természetesen már mindenki befalt a tacóból, de még maradt nekem egy csomó. El is kezdtem tömni magamba és természetesen úgy leettem magam mint a pinty... közbe olyan szavak nem jutottak eszembe hogy 'good' :) de legalább az egész társaság hogyismondjam... kissé pilledt volt.
Már annyiszor hívtak meg zabálni, Bart, Susann, Holger és Stephan, a kínai újévi vacsi, a francia vacsi amire nem mentem el... hogy úgy döntöttem itt az ideje egy magyar estnek. Így összetoboroztam a jónépet egy kis pörköltre. Szerencsére eszembe jutott, és kiderítettem a vegetáriánusok számát is: 1, Kaia. Milyen vega már az, aki eszik szárnyast meg halat, csak disznót meg marhát nem zabál???! Mindegy. Így a pörkölt mellé kénytelen voltam lecsót is csinálni. Írtam a meghívóban hogy 17.30kor kezdek főzni... de legalább 2 óra lesz szóval fontolják meg mikor jönnek. Holger volt az első 17.45-kor majd Stephan 18.00kor majd Marc 18.15-kor, őket jól be is fogtam krumplipucolásra, paprikacsutkázásra megy hagymadarabolásra és fokhagymareszelésre. Sikerült az egyik adag disznócombot olvasztás üzzemód helyett melegítés üzzemódra betenni a mikróba... nem tudom milyen trutyi keletkezett a hús alatt... tudjátok mi az??? meg a hús széle is olyan volt mintha megfőtt volna.. ügyespalika.
Sebaj ugyanúgy feldaraboltuk ezt is és bele a fazékba, közbe a paprika és hagyma a serpenyőbe, közbe még tejfölös ubrokasalátát is csinálni kellett... megizzadtam mint a ló. Aztán szépen jöttek a többiek is Bart, Susann, Eva, majd Kaia és Pey Mun, majd Sebastien. Mondtam hogy mindenki hozzon tányért és evőeszközt, mert az én 1 tányérom nem lesz elég mindenkinek. Székeket is hoztak a velem egy koliban lakók így ha szűkösen is de elfértünk. Kb. fél 9-kor lett kész a pörkölt és mikor a rizs is lefőtt a lecsóhoz, tálaltam mindent. Még savanyúuborka is volt, meg cayenne erőspaprika, sőt kenyér is :) király volt úgy zabáltak mint aki sose evett :) Ráadásul kaja után Susann elment a desszertért és meghozta a sütit... felkészítettem, hogy kb. egyetlen sütit szeretek a világon az pedig a híres Mirinda-szelet, de nem volr rossz amit csinált! Persze a Mirinda jobb. :) Pey Mun meg tök aranyos volt, mindenkinek készített egy kis ajándékot Valentin-nap alkalmából. Egy doboz mazsola összeregasztva egy kis fehér Tobleronével, a szalagra pedig még köszöntő is volt írva :)
Másnap irány a suli, majd elmentem a Nordstan plázába pár cuccért. Este elmentünk jegyet venni a CIRC irodához (áprilisban lesz egy komptúra), majd este egy internacionális beszélgetés kezdődött közöttünk a neten (a vasárnapi vacsi résztvevői között)... megtudtam hogy az észtek szerint a magyarok is észtek, nem tudják miért hívják magukat magyaroknak... megtudtam hogy a kanadaiak nagyon büszkék Jon Lajoie-ra, valamint a németek David Hasselhoffra. Bart pedig nem tudott semmilyen klippet vagy propaganda videót mutatni Hollandiáról, ezért belinkelte Afroman I Got High című klippjét :) Én természetesen belinkeltem a két iszonyatjó propaganda videót Magyarországról és BP-ről, valamint külön kérésre a Derültégből és Szószólók klippeket is. A pálmát azonban Marc vitte ezzel a videóval: http://www.spike.com/video/where-in-world-are/3025898 érdemes megnézni!! :) örülök hogy szomszédok vagyunk :)
Kedden otthon maradtam csinálni ezt a hülye Fa-tervezést, mert sehogy se állunk vele a csoporttársammal... Este pedig a BL előtt biliárdoztunk két órát Holgerrel és Stephannal. Megmutattam nekik hogy játszik egy félprofi. :) Ja! Talán még nem mondtam, de itt Svédországban rengeteg adó angol nyelvű, és svédül feliratozva van csak. Újra realizáltam, hogy a Simpson-család eredeti angol szinkronja nyomába se ér a magyarnak...!
Szerdán nagyon fárasztó nap volt... végeselemes modellezés Fából, majd a feladatot csináltuk Közlekből, aztán vhogy a prezentációt is sikerült megcsinálni... vagyis kb. a többiek megcsinálták a 2/3-át mert nekem másik órám volt...) aztán felosztottuk egymást közt a diákat.. és a többi már ismert :)
Na ennyi, nem nyújtom tovább. Így is ha egy nyúlnak ekkor farka van az vmi genetikai mutáns!
bónusznak íme Pey Mun fényképe a kajáról (az ázsiaiak mindent lefényképeznek...)